Küklopsz Erőd
A küklopszok alapították anno, fővárosként, azonban megtámadták és részben lerombolták a Sascilia Sztyeppékről érkező Caprák néhány évtizede. Emiatt a Küklopsz Erőd visszazsugorodott a hegycsúcs északnyugati részére. Miután az emberek elkezdtek településeket létrehozni az erőd közelében, a küklopsz királynak sikerült egyesíteni a törzseket és a küklopszok elkezdtek terjeszkedni. A mai napig is farmként használják a küklopszok az elfoglalt emberi települések némely részét, az erődtől délnyugatra.
Sergath Előőrs
A Sergath Előőrs azon előőrsök közé tartozik, melyeket Bors Ironwall (Bors Vasfal) irányít, ahol az embereknek sikerült meggátolni a küklopszok továbbhaladását a völgybe. De amióta a küklopszoknak sikerült előrehaladni Dogamorba, a Sascila Sztyeppékre, és mivel a Jég Törpök (Ice Dwarfs) megtámadták a falvakat, a kapcsolat Sárkányagyar Vonulat és a Winternight Valley (Téliéj Völgy) között megszakadt. Az erősítéséket feltartották, és Bors Ironwall egyik őrjárata elvesztett egy fontos üzenetet, mialatt megtámadták őket. Bors Ironwall, annak érdekében, hogy megakályozza, hogy emberei még több értékes nyersanyagot pazaroljanak el, megengedte katonáinak, hogy kis katonai tevékenységekben vehessenek részt, ezzel újjáépítve a katonák hullámzó morálját.
Lyk
Lyk, amely egy tó partjainál található, Bors Ironwall egyik előőrse. Mivel ez az előőrs nem tud sok nyersanyagot beszerezni a külvilágból, magát kell ellátnia. Ez azonban igen nehéz, mivel mind a küklopszok, mind a Jég Törpök nyomulnak előre Sárkányagyar Vonulatban, ahol így is ritka a nyersanyag. Ezért nyersanyagért folyó harcok, és azok megszerzése határozza meg az itt élő emberek mindennapjait.
A Nagy Kapu romjai
Sárkányagyar Vonulat tele van hatalmas romokkal. Az egyik legjobban megőrzött ezek közül egy hatalmas kapu romjai, de manapság már senki nem tudja, mi volt ennet a hatalmas kőkapunak a szerepe.
Mithur Romjai
A Küklopsz Erődhöz való közelsége miatt, ez a hely 30 éve semmisült meg. A túlélők jelentései szerint, Mithur egy erős mágus kísérletei során keletkezett. A városlakók egy kutatócsoportnyi mágus volt. De a mágus nyom nélkül eltűnt a támadás során, és az életben maradt kutatók szerint kutatásaiknak valamilyen köze lehetett a Rúna Trónhoz (Rune Throne) és a Nagy Kapu Romjaihoz.
Rúna Trón
Ez az ereklye a szokatlan "Rúna Trón" nevet kapta a figyelemreméltó körkörös alakja és középre állított kőlapjai után Mivel hatalmas védelmezők (guardians) kószálnak erre, sok ember szerint a trón ősi titkokat rejt. Van egy rúnakő a Rúna Trónnál, Mithur Romjainál és a Nagy Kapu Romjainál. Ezek a körök fontosak voltak az Óriás Kapu (Large Gate) megnyitása során. Mithur mágusa szerint, aki akkoriban tanulmányozta azokat, a kapu megnyitása nagy veszélyeket hozna, és erős varázslatával zárta le rúnaköröket. Amikor a küklopszok megtámadták Mithurt, a Zurhidonok kíséretében jöttek, akik aztán eltávolították a zárakat a rúnakörökről. A zárak eltávolítása felébresztette a Romok Védelmezőit (Ruins Guardians), akik cserében megtizedelték a behatolókat. Ezek után a küklopszok soha nem tértek ide vissza.
Marl Előőrs és Menekülttábor
Nem sokkal azután, hogy a küklopszok támadásai elérték Dogamort, Marl őreit jelölték ki a Zigas Előőrs (Zigas Outpost) védelmére. Ezalatt az idő alatt, a Sárkányagyar Dombságot (Dragonfang Hill) megtámadták és lerombolták. A Marlból érkező mekekültek összegyűltek a környékbeli táborokban és beszélgettek a halálos szörnyekről. Marl megsemmisülése félelmet és terrort terjesztett szét a környékbeliek között.
Sárkányagyar Dombság
A fő kommunikációs út a Kadmos Előőrs (Kadmos Outpost) és Lyk között valaha a Sárkányagyar Dombságon keresztül vezetett, de ez az út megrepedt a Jégtörpök támadása miatt. Két emberlakta település, amelyek a megtört ősi romok közelében volt található, semmisült meg a támadások során. Jelen Pillatban csak néhány kalandor jut át ezen a területen. Emiatt az arrébbköltöztetett lakosok gyakran kérik meg a kalandorokat, hogy javakat keressenek az elpusztított településen, vagy, hogy üzeneteket vigyenek a Kadmos Előőrs (Kadmos Outpost) lakóinak.
Jég Törpök
A Jég Törpök valaha mélyen a Sárkányagyar Vonulatban található völgyekben és barlangokban éltek, ahol értékes érceket bányásztak. Mélyen a bányáik sötét folyosóiban, nem sok kapcsolatot tudtam teremteni a külvilággal, és az emberek nem is tudtak, hogy a törpök léteztek. De nem sokkal ezelőtt, a Törp Király (Dwarven King) azt a parancsot adta, hogy kutassanak a környékbeli hegyekben. A betörések első áldozatai az emberi települések voltak, amelyek a Sárkányagyar Dombságban voltak. Miután megtámadták ezeket a településeket, találkoztak a Marl őrökkel, akikkel az erejük nem volt számottevő, ezért a Törpöknek vissza kellett vonulni és erődöket építettek a legközelebbi Sárkányagyar Vonulatban található legközelebbi völgyben. Emiatt a kapcsolatok Kadmos kereskedelmi állomás (Kadmos Trading Post) és a többi település között megszakadt. Északra, A Jég Törpök találkoztak a Sárkányagyar Jég Síkságon (Dragonfang Ice Plain) található Gnollokkal, akik útjukat állták. Még kemény csaták során sem tudtak a törpök átmenni a blokádon. Emberekkel és Gnollokkal körülvéve, a Törp Királynak rá kellett ébrednie, hogy a terveit hanyagolni kell arra az időre. Dühében zsarnokoskodni kezdett saját emberei fölött és még kegyetlenebb támadásokra kényszerítette őket az emberi települések, és a kalandorok ellen.
Havas Hegy Ellenőrző terület
A Havas Hegyeket a támadó Jég Törpök árasztották el. Nemrégiben, a Kadmosi Kereskedőontnál lévő emberek visszafoglalták a helyi szorost, de hamar meg is bánták. A gyenge ellenállás okai a gnollok és a Törpök. Olyan keményen támadták a Jég Törpöket, hogy azok aztán fosztogatni kezdték az ember lakta falukat.
Sárkányagyar Jég Síkság
Ez a hatalmas jégmező tele van értékes nyersanyagokkal. Viszont a Gnollok mindent megtámadnak, ami mozog ezen a területen, a barlangjukon kívül, az északi határ mentén. Ezenkívül, jéghideg szél fúj ezen a területen, ezért senki sem akar itt élni. Csak néhány vadász, és favágó mer bemerészkedni a jégmezőre, ha biztonságos. Nemrégiben Gnollok megerősítették az erőfeszítéseiket, hogy teljes uralom alá vonják a területet. Emiatt az ezen a területen való utazás egy igen veszélyes törekvés.
Elhagyatott Jégmező legelő
Valaha emberek éltek ezen a mezőn, akik állattenyésztést akartak folytatni. Azonban a környezeti viszontagságok romlása, és a Gnollok támadása végett hamar fel kellett hagyniuk ezen tervükkel. A romok néha menedéket nyújtanak az erre járó vadászoknak. Mivel nagy a valószínűsége, hogy Gnollokba botlik aki erre jár, ez a terület fokozottam veszélyes.
Kadmos Kereskedelmi állomás
A múltban, Kadmos virágzó terület volt a termelésre, azonban a Harf Kereskedelmi állomás létrehozásával észlelhetően kevesebb karaván érkezik erre. A területet körülölelő természetes nyersanyagok ellátják a helyieket elegendő nyersanyaggal a megélhetéshez, még némi fölösleg is keletkezik, amit aztán eladhatnak. Jelen pillanatban ez egy kis kereskedelmi állomás, amely főleg bundát és fát exportál.


