Klasszikus korszak
Miután az emberek magukra lettek hagyatva, szövetségeket kezdtek kötni, melyből államok, sőt nemzetek születtek. Előszőr a történelem során kezdett ily mértékben virágozni a kulturális élet, sok ma is jelenlévő érdem ekkor jelent meg. A leg gyorsabban növekvő, és legnagyobb befolyással rendelkező faj az Ember volt. Ők rendelkezdtek a legszélesebb körű tudománnyal, a rúnákéval, melyek már-már szent erővel rendelkezdtek. Ez a fejlett civilizáció majdnem ezer évig tartott, "Az Ősi Királyságok" (The Ancient Kingdoms) nevet kapta. Ennek a korszaknak nagy befolyása volta későbbi normákra és életmódokra, valamint megformázta a tudományok alapját, illetve a világnézetet. Emiatt is nevezik "Klasszikus Korszaknak".
Balanazasar Háborúja
A még több tudásnak köszönhetően az emberek ereje drámaian növekedett, így váltak kapzsivá. A legkisebb méretű konfliktusok is nemzetek közti háborúba torkolltak, varázslatot is el kezdtek használni, hogy halált és pusztítást hozzanak. A technológiai evolúció oly messzire ment, hogy az emberek még az isteneket is kihívták harcra: Sárkányokat és elemeket próbáltak igába hajtani, hogy elképzelhetetlen szörnyeket készítsenek a rúna segítségével, és hogy saját kedvük szerint változtathassák őket. Egy százéves háború tört ki, és szépen lassan más embereket kényszerítettek konfliktusokba, egészen addig, amíg, már nem maradt sértetlen terület. A korszakot a legszörnyűbb csata után nevezték el: Balanzasar háborúja (The War of Balanazasar). Ekkor a fogságba ejtett sárkányok és elemek eltörték láncaikat, újra szabaddá váltak. Az emberek iránt érzett gyűlöletük miatt megsemmisítettek minden ember által kreált létesítményt, majd eltűntek. Később ezt a folyamatot nevezték "A Mennyország büntetésének". De miután a háború véget ért, továbbra sem volt béke frakciók között. Amelyik nemzet még rendelkezett erőkkel, megtámadta gyengébb szomszédját, a szenvedés így nagyobb volt, mint valaha.
A káosz kora
Néhány erősebb nemzet elfoglalta a kisebbeket, igába hajtva a lakóikat. Hatalmuk arra alapult, hogy a vezérek megváltoztatták a rúnákkal saját testüket. Új fajként néztek magukra, melyeknek végzete, hogy uralják a világot, így nevezték őket "démonoknak" (daemons).
Amint elkezdték elszakítani emberi mivoltukat, lenéztek múltbéli testvéreikre: gyűlölet töltötte el az emberek szívét, meg akarták ingatni a démonok erelyét. De minden ember vagy mély hegeket viselt, a Balanazasar Háborújából, elvesztve hitüket az emberekben, vagy annyira féltek a démonoktól, hogy feladták ellenük a harcot. Ennek következtében ez a korszak teljesen a démonok uralma alatt zajlott le. Ám még a démonok között is volt bizalmatlanság és ellentét. Miután minden gyenge nemzetet leigáztak, újabb háború kezdődött a démonok között. Nem voltak se elemek, sem pedig sárkányok, akik megállíthatták volna őket. Abszolút terror alakult ki, mely oka volt annak ,hogy egy szövetség született az emberek és országok között, és egy jó terven kezdtek el gondolkodni.
Ősi Idők - A Nagy Száműzetés
Ez a szövetség új kört teremtett, amit "Az űr világának" neveztek, interdimenzionális portálok helyeződtek el mindenhol, ahol démonok uralkodtak.
Ezt egy háború követte, melynek a neve "A Nagy Száműzetés". A szövetség fokozottan törekedett céljaira, hogy a vérszomjas démonokat becsalják a portálokba. Számtalan életet áldoztak fel arra a célra, hogy kiűzzék őket az űrbe. Amint az utolsót is kiűzték, a kaput bezárták.
A módszer, amit használtak, már a feledés homályába merült, de sikeres volt. A néhány megmaradt démon mind elvesztette erejét, és az emberek vadásztak rájuk, így nem volt más választásuk, mint, hogy az árnyékokba meneküljenek. De a győzelem ára hatalmas volt: Csak az emberek egy tizede élte túl a háborúkat, és számos kultúra tűnt el a démonokkal együtt.


